Különleges látnivaló, nevezetesség
Hajdúszoboszló Bika Vendéglő
Bika Vendéglő Hajdúszoboszló
Az 1870-es évekre a városnak nagy szüksége lett egy olyan vendéglőszállásra, ahol hivatalos vendégeknek, vagy a különböző ügyeket intéző küldötteknek, tisztségviselőknek megfelelő körülmények közt szállást lehet biztosítani.
 |
A vendéglátóhely 1871-ben elkészült. Az egyszintes épületet a Kossuth utca sarkára, városi telekre építették meg. Az országútra tekintő homlokzati rész úgy lett kialakítva, hogy az a városháza felől kiinduló, és a Kossuth utcáig terjedő épületsorral egy vonalba helyezkedjen el. Az épület előtti üresen maradó térség a piactér területe mintegy kétszeresére nőtt.
A vendéglőbe a térről nyíló, középen elhelyezkedő bejáraton keresztül vezetett az út, és lépcsőn volt a haladás az emeletre. A vendégszobák, és egy tágas étterem itt került kialakításra. A földszinten szintén üzlethelyiségek voltak, melyek a térre adtak kilátást. A Kisbikának is nevezett épület nemcsak szálloda és vendéglátóhelyként vált ismerté, de a város kulturális életében is központi szerepet játszott. Az emeleten a nagy étterem, színházi előadások tartására, politikai jellegű összejövetelek szervezésére egyaránt alkalmas volt volt.
 |
Az 1930-as években a vendéglátás helyszíne a fürdő környékére összpontosult . A Bika vendéglő emeleti részén az állami adóhivatal kapott helyet. 1950-es évektől az adóhivatal helyén a honvédség kiegészítő parancsnoksága üzemelt. Ezután az egész épületet a vendéglátó vállalat vette használatba. Változtak a nevek is. Volt Délibáb presszó, sok időn keresztül Bástányak nevezték, és még a mai napig is sokan így emlegetik, bár 2005-ben történt felújítása óta ma a Nelson néven vált ismerté.