Kirándulás, kikapcsolódás, egyedülálló látnivalók Hortobágy, Kilenclyukú híd
Pihenés, üdülés, Vendégház Hajdúszoboszlón
Kilenclyukú híd, HortobágyHortobágyi Kilenclyukú híd egyik leghíresebb látványossága az Alföldnek, az egyedül álló építmény látványát látogatók tömege csodálhatja meg valahányszor amikor áthaladnak rajta, illetve mikor hosszasan tartózkodnak Hortobágyon. Hajdúszoboszlón a szálláshelytől gyors megközelítés válik lehetővé Hortobágyra, vendégeinknek.
A Hortobágy jellegzetes építménye, a történelmi Magyarország leghosszabb közúti kőhídját képező Kilenclyukú híd. A kőhíd egy régi fahíd helyén, klasszicista stílusban került megépítésre 1827 és 1833 között. Az 1697-ben készültt fahíd a nagy forgalom miatt egy idő után használhatatlanná vált és nem felelt meg a közlekedési kritériumuknak, egyre több pénzbe került a javítása illetve a fenntartása is. A hortobágyi Kilenclyukú híd építése nem volt zökkenő mentes, a királyi kamara egy időre felfüggesztette a munkálatokat, és felszólította Debrecent a tervek módosítására, mert úgy ítélte meg, az átfolyási szelvény távolságát növelni kell. A továbbépítésről szóló engedély később érkezett meg, sőt a királyi kamara több mint tízezer váltóforinttal támogatta a híd megépítését.
 |
Elkezdődhetett a boltozatok kiépítése, de a helyi homok nem felelt meg. Az építőmester és a kőfaragók között eldurvult a viszony. Gondot okozott a kocsipálya burkolatához szükséges kő és annak minősége. A véletlen folyamán találtak rá egy tokaji szőlősgazdára - Boronkai Ferencre - aki szőlőjében egy kis kőfejtőt is üzemeltetett és itt kiváló kockaköveket tudott elő állítani. Debrecen tőle vásárolta meg a munkálatokhoz szükséges negyven köbölnyi mennyiséget. A tokaji kő elszállítása baljósan sikerült. Egy tokaji vállalkozó 14 köbölnyi mennyiségű követ rakatott a hajóra, de a hajó még az indulás előtt elsüllyedt a kikötőben. 1833 tavaszán elkezdték a kocsi pálya kövezését, de a munkálatok szakszerűtlen elvégzése miatt fel kellett bontani. Nagy nehézségek után 1833. június 24-re elkészült a kőburkolata a kocsipályának. A debreceni marhakereskedők csordahajtásaikkal a tiszai árvizek idején ezen a hídon vonultak Szolnok irányába és onnan tovább haladva Bécsbe. A csordahajtók gyakran megkerülték a vámot, és nem mindíg vagy csak esetekben pontatlanul vallották be a hídon áthajtott állatok létszámát. Ennek a megfékezésére Debrecen állandó őrséget hozott létre a hortobágyi hídon.
 |
A híres Kilenclyukú hídnak a folyó két partján lévő, ellenfalak közt a távolság 92,13 méter, teljes hossza 167,3 méter, szélessége 6,85 m, boltívek nyílása 76,77 m. Magassága a meder aljától 7,9 m. A pusztai állathajtás könnyebbségét szolgálta a tervező Povolny Ferenc leleménye, mert a feljárókat szélesedőre tervezte ezzel megkönnyítve a dolgát a pásztoroknak, csikósoknak, akik így könnyen feltudták terelni a hídra az állatokat. A Kilenclyukú híd szerkezetében az elmúlt évszázadok sem okoztak károsodást, a felületi romlások miatt szükségessé vált felújítást pedig 1981-1983 között végezték el. A népi monda állítása szerint egyszer Ruzsa Sándort a Csárdában a pandúrok akarták elcsípni, de Ő hamar felpattant a lovára és mivel nem volt híd a folyón, így 9 szeretője állt a folyó vizébe és a hátukon keresztül ugratott át és így menekült meg a pandúrok elől. A monda szerint így lett 9 lyuk a híd alatt. A ma 169 éves híd hősiesen helyt áll a XXI. század közlekedési kihívásainak.
 |
Hortobágy legnagyobb rendezvénye a minden évben augusztus 20.-án megrendezésre kerülő híres hortobágyi hídivásár, ahol többségében hagyományos kézműves mesterek munkái képviseltetik magukat. Annak idején nem volt itt település, csak egy a híd a Hortobágy folyón és a partján meghúzódó Nagycsárda a kocsiszínnel. Így azonosították az emberek az itt megtartott vásárt az Alföld legnagyobb kőhídjával és nevezték el a hídnál lévő vásárt, hídivásárnak. Hajdúszoboszlón otthonos, családias Vendégház várja Önt a városközpontban, fürdőhöz közel. A vendégháztól gyors, egyszerű az eljutás Hortobágyra és a nap fáradalmait nálunk kipihenheti.
Szálláshely foglalása►