Különleges látnivaló, Dr. Pávai Vajna Ferenc mellszobor, Hajdúszoboszló
Dr. Pávai Vajna Ferenc geológus mellszobra
 |
A Gyógyfürdő bejáratával szemben a Szent István Parkban szemlélhető meg Dr. Pávai Vajna Ferenc geológus bronz mellszobra, amely Somogyi Árpád szobrászművész nevéhez fűződik. A megbízást Hajdúszoboszló Város Tanácsa adta, az avatóünnepséget 1989. május 26-án rendezték meg, Pávai Vajna Ferenc halálának 25. évfordulója alkalmából. A nagyszerű tudósnak köszönhető többek közt, hogy Hajdúszoboszló kiemelkedhetett az egy hangú, hajdúsági mezővárosok soraiból és hazánk egyik leglátogatottabb fürdővárosa lett. Pávai Vajna Ferenc az erdélyi Csongován született 1886. március 6.-án, és Szekszárdon hunyt el 1964. január 12.-én. Iskolái tanulmányai Nagyenyeden végezte. Majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen diplomázott geológiából. Megkapta 1957-ben geológus, a föld és ásványtani tudományok kandidátusi címét. Az első tiszántúli fúrásai 1924-25 időszakban kezdődtek el, melyeket siker koronázott és ennek eredményeként 1091 méter mélységből feltört 73 fokos gyógyvíz Hajdúszoboszlón. Majd ezt követte Karcag, Debrecen, Szolnok és Szeged városa is. Az igen eredményes munkájára külföldön is hamar felfigyeltek, így lehetőséget kapott tehetsége kibontakoztatására, Ausztráliában, Franciaországban. Sajnos nem érezhette megbecsülést a hazájában, így Szoboszló városban sem. Történt, hogy 1962-63-ban lakáskérelmet nyújtott be a városnak, amely elutasításba ütközött, így számkivetetten élt egy Baranya megyei bányászlakásban, majd 1964. január 12.-én hunyt el szívtrombózisban, Szekszárdon a kórházban. Az 1976-ban a város, posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki a geológus Pávai Vajna Ferencet, azonban ez késői megbecsülése volt munkásságának elismerésének.